Látnivalók

Köszöntjük Kedves Látogatóinkat!

Az alábbi tájékozatóval szeretnénk bemutatni Önöknek azokat a közeli
látnivalókat amelyekkel a nálunk eltöltött időt változatosabbá tehetik.
Természetesen részletesebb tájékoztatást és szakirányú térképeket is biztosítunk a helyszínen.

Barcs

A térség központja az 1960-as évektől kezdve folyamatosan fejlődő, elsősorban a bevásárló turizmus lehetőségeit kiaknázó kisváros. A Dráva-parti város élénk forgalmú határátkelővel rendelkezik, ezért Somogy déli kapujaként is szokták emlegetni. Gazdag történelmi múlt jellemzi a települést, melynek tárgyi emlékeit őrzi az egykori magtárépületből kialakított és 1979 óta működőDráva Múzeum. A régészeti kiállítás mellett állandó kiállításon kerül bemutatásra egy helytörténeti gyűjtemény, valamint a környék néprajzi kincseit bemutató lakócsai délszláv és szuloki sváb nemzetiségi szobabelső. Barcs a nemzetközi “Három-folyó-kerékpártúra” (Mura-Dráva-Duna) fontos állomáshelye. A legtöbb drávai vízitúra kiindulópontja is, a több napos vízitúrák résztvevői itt táboroznak, a 160-152 folyamkilóméter közötti szakaszon. A Dráva Tours Utazási Iroda Barcstól indulva szervezsétahajózást ill. vízitúrákat a Dráván. Egy 60 fős és egy 8 fős sétahajó szállítja a vendégeket Drávatamásiba vagy a védett Drávai szigetre.

Babócsa

A krónikák 1450-ben írnak először Babócsa váráról. A törökök 1555-ben foglalták el, árulás folytán, ostrom nélkül. A botanika iránt érdeklődők igazi különlegességre lelhetnek Babócsa keleti határában, a Basa-kertnek nevezett 30 holdnyi területen. A törököknek tulajdonított honosítás nyomán ma a mezőn hihetetlen sokaságban fordul elő a csillagos nárcisz. A Basakertben található aSzent Egyed templom rekonstruált romjai. Szintén ezen a területen bukkantak egy török fürdő nyomaira is.

Csokonyavisonta

Csokonyavisonta életében jelentős szerepet játszó Széchenyiek a török hódoltság után elpusztult települést igyekeztek újjáéleszteni, melynek eredményeként Csokonya mezőváros lett. A település jeles szülöttei Xantus János, akinek emlékét a szülőháza falán elhelyezett emléktábla őrzi ésNagyatádi Szabó István, akinek szülőházában berendezett emlékkiállítás a restaurálását követően nyitja meg kapuit.Csokonyavisonta egyedülálló természeti értéke a déli határában elterülő Fás legelő. A tisztások homokján értékes és ritka növényfajok élnek: kosbor, sárga nőszirom, száratlan kankalin; a legelőn elszórtan megmaradt, többszáz éves, u.n. hagyásfák a réti sasok, barna kányák,darázsölyvek és a fokozottan védett fekete gólyák fészkelőhelyei.